A globális modellek olyan számítógépes modellek, amelyek globális (az egész Földre kiterjedő) társadalmi problémákkal foglalkoznak. Ilyen problémák pl.:

az erőforrások kimerülése,

a szegénység és az éhezés,

a nemzetközi kereskedelem egyenlőtlenségei,

a környezet pusztulása,

a népesség gyors növekedése.

1. Nincs olyan fizikai vagy technikai ok, amely megakadályozná, hogy a világ népességének alapvető szükségleteit a jövőben is kielégíthessük.

2. A véges bolygónkon a növekedésnek véges határa van.

3. Az eddigi fejlődési adatokból nem szabad extrapolálni a jövőre; a következő évtizedekben az emberi társadalom állapota mennyiségileg és minőségileg is el fog térni az eddigi fejlődési trendektől.

4. Nem tudjuk megmondani (nincs elég információnk arról), hogy milyen mértékig és meddig képes elviselni a természeti környezet a növekedés következtében fellépő terheléseket.

5. A technika fejlődése jelentős segítséget adhat az elfogadható jövő alakításában, de a döntő szerep a gazdasági és politikai intézkedéseké.

6. A kialakuló új állapot alapvetően attól függ, hogy milyen döntéseket hoz a társadalom saját életének irányítására.

7. Mennél később hozzák meg a szükséges döntéseket, annál kisebb lesz azok hatása. [A Földön percenként 28 ember éhen hal és több millió $-t költenek fegyverkezésre!]

8. A világ egyre inkább összefüggő rendszerré alakul, amelynek részrendszerei között állandó kölcsönhatás van (“világméretű kereszteffektusok”).

9. Ebből következően a lokális (egy országra vagy akár egy földrészre kiterjedő) társadalmi folyamatokat csak a globális (az egész Földet magában foglaló) rendszer részeként kell értékelni. Enélkül nem szabad véleményt alkotni és nem lehet hatékony döntéseket hozni.

10. Amennyiben nem válik uralkodóvá a rendszerszemlélet a társadalom irányításában és életében, válságba kerül az emberi élet, mindenekelőtt annak legfontosabb feltétele: a természeti környezet; növekedni fog a szakadék gazdagok és szegények között.

11. Hosszú távon csak az olyan nemzeti és egyéni tevékenység lehet célravezető, amelyet nem a versengés, hanem a globális érdekeknek alárendelt együttműködés jellemez.

Forrester-Meadows modell

Jay W. Forrester, MIT (USA), Dennis L. Meadows, Cambridge (USA)

A modell alkotói öt szektor (részfolyamat) kölcsönhatását vizsgálják. Ezek:

• a népesség,
• a termelőerők,
• a mezőgazdaság.
• a nem megújítható erőforrások,
• a természeti környezet,

A Forrester-Meadows modell szektorai

Az öt szektoron belüli egyes részfolyamatok kapcsolatai:

(1) A népesség változása (forrása) függ a zsúfoltságtól, a táplálkozás (közvetve: a mezőgazdasági termelés) színvonalától, a környezetszennyezés és az életszínvonal nagyságától; a születések és a halálozások számának különbsége (a határokon keresztüli “népességáramot” nem veszik figyelembe).

(2) Az életszínvonal a termelőerők nagyságától és termelékenységétől függ.

(3) A termelés felhasználja a nem megújítható (és ezért egyre fogyó) erőforrásokat. Mennél kisebb a nem megújítható erőforrások készlete, annál többe kerül kitermelésük, s így annál kisebb lesz a termelőerők hatékonysága.

(4) A mezőgazdasági termelés függ a föld nagyságától, minőségétől és a beruházott termelőeszközöktől. A föld minősége javítható, pusztítható. A környezetszennyezést egy határig a természet képes ellensúlyozni. Az egyensúly felborulása visszahat az összes többi részrendszerre. A rendszer bonyolult, soros, párhuzamos és visszacsatolt folyamatok együttese.
 

1 erőforrások megmaradó része, 2 élelmiszer, 3 népesség, 4 termelés, 5  környezetszennyezés

Mesarovic-Pestel modell

Mihailo D. Mesarovic, System Research Center, Cleveland (USA) Eduard Pestel, Technische Hochschule, Hannover (NSZK)

A modell alkotói a világot 10 részrendszerre (régióra) osztják:

1. Észak-Amerika

2. Nyugat-Európa

3. Japán

4. Ausztrália és Dél-Afrika

5. Szovjetunió és Kelet-Európa

6. Dél-Amerika

7. Észak-Afrika

8. Közép-Afrika

9. India és a Távol-Kelet

10. Kína és Korea

  egyéni,

  csoport,

  népesedési-gazdasági,

  technikai,

  ökológiai,

  geofizikai.

A modellezésnél a következő sorrendű iteratív számításokkal követték a kölcsönhatásokat:
 

* -> Népesség és élelmiszer kereslet -> Oktatásból kikerülő munkaerő -> Gazdasági beruházás -> Döntések kölcsönökről és segélyről -> Energiakereslet -> Energiatermelés -> Élelmiszerkereslet -> Élelmiszertermelés -> Gépkereslet -> Géptermelés -> Anyagkereslet -> Termelés -> Kereskedelem import-export -> A kereskedelem és a fizetési helyzet egyeztetése -> Kereskedelmi, fizetési mérleg -> Energiaforrások és -árak -> Mezőgazdasági árak, készletek -> Géptöbblet -> Anyagforrások -> Anyagárak -> Népesség dinamikája -> Oktatás dinamikája -> Gazdasági dinamika -> *

A modell alapján készített számítógépes program futtatása eredményeként kapták a nemzeti jövedelem változásának görbéit az egyes régiókra. Eszerint az egyes régiók közötti jövedelemrés a jövő század közepéig nem (vagy csak kis mértékben) fog változni. A számítási eredményekből levonható következtetések:

1. A mai válság nem átmeneti, hanem tartós.

2. A válság megoldása csak globális és hosszú távú intézkedésekkel lehetséges.

3. Diszciplináris megoldás lehetetlen.

4. Az együttműködés még akkor is jobb az ellenségeskedésnél, ha korlátoltan és önző módon szemléljük a világot.

5. A természettel harmonikus kapcsolatot kell kialakítani, nem pedig “leigázni”.

6. Új lelkiismeretnek kell kialakulnia, amely térben (minden ember egy világközösség tagja) és időben is globális: ha minden generáció és minden nemzet a saját jólétét akarja maximalizálni, a homo sapiens elveszett.

Végül: Katasztrofális, sőt végzetes lehet, ha késve kezdjük meg a kritikus globális feladatok megoldását.

A név utalás az alapítványra [Fundacion Bariloche (Argentína)], amelynek támogatásával dolgozták ki a modellt, Amilcar Herrera vezetésével.

A modell a világot 4 részrendszerre (régióra) osztja:

1. a fejlett országok

2. Latin-Amerika

3. Afrika

4. Ázsia

Az egyes részfolyamatokat és azok kapcsolatait az ábra szemlélteti.

Egyetlen modell, amelynek központi kérdései:

mit jelent az “élet minősége”?

milyen világrend lenne a legjobb az emberiség számára?

megvalósítható-e ez a “legjobb”?

A modell “célfüggvénye” a születéskor várható élettartam: úgy kell szétosztania a tőkét és a munkát az egyes szektorok között, hogy ez legyen maximális. (A modellt kialakítók véleménye szerint a születéskor várható élettartam kétségkívül az a jelzőszám, amely legjobban tükrözi az általános életviszonyokat, tekintet nélkül arra, hogy mely országról van szó.) Az egyes részrendszerek közötti input-output kapcsolatot a tőke-, a fogyasztási cikkek-, a szolgáltatások- és az élelem áramai adják. Oktatás és lakásgazdálkodás szerint az egyes régiók zártak (autarchia). A programot egy százéves (1960...2060) időszakra futtatták.

A számítógépes szimuláció eredményéből levonható következtetések:

Megfelelő intézkedésekkel Latin-Amerika helyzete az ezredfordulóra stabilizálható. Népessége 208 millióról 760 millióra emelkedik, a növekedési ütem csökken. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem $ 372-ről $ 5746-ra nő.

Afrika hasonló fejlődést ér el, némileg később, a XXI. század első évtizedének végére.

Ázsia népessége meghaladja a 7,8 milliárdot. Nehézségei súlyosabbak, mint a másik két régióé, ezek megoldása a XXI. század vége előtt nem várható.

A fejlett országok magas életszínvonalat érnek el, még akkor is, ha a növekedési ütem jelentősen csökkenni fog.

MOIRA modell

vezetője: Hans Linnemann, Economic and Social Institute, Free University, Amsterdam (Hollandia)

A görög istennőkről elnevezett modell a nemzetközi élelmiszerhelyzet hosszú távú kilátásaival foglalkozik. Lényegében csak egy részfolyamatot modellez: az élelmiszerfogyasztást. Vizsgált változója egyetlen (fiktív) mezőgazdasági termék: a “fogyasztható protein”. A nemzetek (a részrendszerek) egymással a piacon keresztül kapcsolódnak, a kereslet és kínálat (feltételezésük szerint) minden év végére egyensúlyba kerül.

A számítógépes szimuláció eredménye: a mezőgazdasági termények növekedésének természeti korlátait figyelembe véve a Föld jelenlegi mezőgazdasági termelésének harmincszorosára képes; ennek ellenére (változatlan társadalmi viszonyok között) az éhezés megháromszorozódik.

SARU modell

vezetője: Peter Roberts, System Analysis Research Unit (SARU), London

A modell célja:

A többi globális modelléhez hasonlóan: célja a világrendszer hosszú távú fejlődési trendjeinek feltárása. Általános cél, hogy növeljék a népesség hiányt szenvedő részének anyagi jólétét anélkül, hogy bárkit rosszabb helyzetbe hozzanak.

A modell szerkezete:

A modell többrégiós és többszektoros, földrajzi felbontottsága szerint hasonló a Mesarovic-Pestel modellhez. A legelső változat csak néhány (mindössze három) részrendszert (régiót) tartalmazott (szakzsargonnal kifejezve: nagyfokúan aggregált volt), amelyeket a nemzeti jövedelem szintje szerint állapítottak meg; a legutolsó változat azonban már tizenötöt különböztet meg. A társadalmi részfolyamatokat szektorokként kezeli: a mezőgazdaságot 9, a többi folyamatot 4 szektorba osztja.

A regionális különbségeket az egyes részrendszerek különböző indulófeltételeivel és különböző értékű paramétereivel veszi figyelembe. A modell alapvető exogén adatai: a népesség, a munka és a tőke termelékenységében, valamint a trágyázás eredményességében megnyilvánuló technikai színvonal, továbbá az egyes régiókra jellemző jövedelem-eloszlás.

Néhány alapfeltevés

Adott árak mellett a fogyasztók azokat a javakat és szolgáltatásokat választják, amelyekből maximális hasznuk van.

A vállalkozók azt a termelési technológiát választják, amely a legnagyobb nyereséget biztosítja számukra.

A munkaerő és a beruházás azokba az iparágakba áramlik, ahol a bérek és a nyereség a legmagasabbak.

Az árak fordítottan arányosak a készletekkel.

A vállalkozók bármelyik iparágba beléphetnek vagy bármelyik iparágat elhagyhatják, a nyereségtől vagy a veszteségtől függően.

Az alapszerkezet vázlata látható az ábrán. A kapcsoló nyilak melletti előjelek a növelő ill. csökkentő hatást jelzik. Az f(t) függvény az ármechanizmus időbeli késleltetését veszi figyelembe (az árak késleltetett változását a költségek és a kereslet változása nyomán). Minden egyes szektorra “lefuttatva” az ábra szerinti algoritmust, egy másik algoritmus kiszámítja a szektorok kapcsolatait. Ezután következik a régiók kapcsolatainak meghatározása. Ehhez öt feltevést rögzítettek:

Egy ország több helyről is beszerezheti szükségleteit, még akkor is, ha a források árban lényegesen különböznek.

Egy ország importálhatja is és exportálhatja is ugyanazt a “terméket”, ha az nevében különféle áruk együttesét takarja.

A világkereskedelem nehezen alkalmazkodik a relatív árak változásaihoz, egyrészt a megszokáson alapuló üzleti kapcsolatok miatt, másrészt azért mert a “mozdíthatatlan” infrastruktúra (vasutak, kikötők, csővezetékek) nem változik gyorsan.

Néhány ország a kereskedelemszabályozást és a vámokat stratégiai és diplomáciai eszközei meghosszabbításának tekinti, arra használja a kereskedelmet, hogy nemzetközi érdekeit erősítse és a speciális belföldi érdekeket védje.

A világkereskedelem a javak belföldinél nagyobb távolságokra való szállítását igényli, és így a szállítási költség meghatározó elem lehet az összes piaci költségen belül.

Az algoritmus egy “eltérítő mátrixot” tartalmaz a régiókkénti és szektorokkénti eltérések (pl. távolság, vámkorlátok) figyelembevételére. A nemzetek kereskedelmi hiányai, a túlzott eladósodás a hazai kiadások és nemzetközi hitelek csökkenéséhez vezet, amit az eltérítési mátrix módosításával kell figyelembe venni.

Az eredmények:

A SARU-modell általánosságban a többi modellhez hasonló következtetésekre jutott. Megállapították például, hogy a népességi nyomás és a földterületek szűkössége következtében az élelmiszerárak meredeken emelkednek. Ennek oka, hogy mind nagyobb és nagyobb kiadásokkal lehet az addig parlagon hagyott föld egységnyi területét gazdaságosan termelő szintre hozni. Ezt részben kompenzálhatja a technikai fejlődés, de annak eddigi ütemét nem szabad extrapolálni (nem szabad feltételezni a korlát nélküli technikai fejlődést).

FUGI modell

Japán első globális modellezési kísérlete, vezetője: Yoichi Kaya, Engineering Research Institute, Tokyo University. Az alap elgondolás itt is a harmadik világhoz tartozó nemzetek harmonikus fejlődése, az iparosodó világ fejlődésének folytatása mellett. Ez volt az első világmodell, amely nagymértékben támaszkodott az input-output elemzés jól megalapozott gazdaságmodellezési technikájára, de túljutott annak alapvetően statikus, rövid távú természetén. A modell célja olyan “forgatókönyv” és gazdaságpolitikai javaslatok kidolgozása, amelyek hozzájárulnának a globális kérdések megoldásához. A modellezők szerint az egyik legsúlyosabb kérdés a fejlett iparosodott országok és a fejlődők közötti verseny. Az előbbiek mindeddig uralták a világpiacot, és a természeti erőforrásokban szegényebbeknek e cikkek exportjából kell élniük. Ugyanakkor az utóbbi országok némelyike az emberi munkaerőt kivéve erőforrásokban nagyon szegény, így jövőjük nagymértékben függ a feldolgozó ipar fejlődésétől. Lehetséges lesz e két ország-csoport együttes, harmonikus növekedése? És ha igen: milyen módon?

A szerzők szerint a közgazdaságtudomány nem készült fel a globális feladatokra: "A közgazdaságtudomány régi keretei elvesztik hatékonyságukat, és képtelenné válnak arra, hogy felfogják a világ mai viszonyokból eredő változásokat. Ez részben azért van, mert a közgazdászok mindeddig túl szűken szemlélték a dolgokat."

Kiemelten kezelték a régiók, valamint a nemzetek ipari szektorai közötti kölcsönhatások viszonylag részletes input-output elemzését. Az input-output elemzés azonban nem dinamikus, csak egy évre szolgáltat eredményeket (alapvetően a rövid távú előrejelzésre alkalmas). Ezért kifejlesztettek egy összevontabb makrogazdasági dinamikus modellt, amely hosszú távon tudta követni a gazdaság legfontosabb trendjeit és kiszámolta a kritikus évek bemenő adatait a részletes input-output modell számára. A globális input-output modell

A modell tizenöt földrajzi régiót, és mindegyikben tizennégy gazdasági szektort különböztet meg. Egy adott évre leírja a források és késztermékek áramlását a szektorok között. (Például az építőipari szektor felhasználja a mezőgazdasági, az erdőgazdasági és a kohászati szektor termékeit, és termékeket ad a közlekedés és hírközlés szektornak. Felhasználhat a saját termékeiből is.) Kiszámolja a “végső keresletet”, azaz a szektorok kibocsátásának azt a részét, amely végterméknek tekinthető, vagyis fogyasztásra, beruházásra vagy exportra kerül. A számítások megkönnyítésére az iparágak közötti áramokat pénzértékben adták meg. A kereskedelmi alprogram kiszámolja a régiók közötti termékáramokat valamennyi szektorra, a múltbeli adatok statisztikai (lineáris regressziós) elemzésével.

Az export és import hozzáadott értékét egy külön alprogram számolja ki. Így kerülnek vissza - más adatokkal együtt - a makrogazdasági modellbe, a hosszú távú előrevetítés alapjául szolgálva. Az ún. “forgatókönyvek”-et valamely elfogadható világképet vagy gazdaságpolitikai megoldást képviselő intézkedések megadásával definiálják.

Két ilyen típus:

A) Az olajárak változása pontosan követi a feldolgozó ipari termékek árainak változását.

A feltevés szerint az olajárak és a feldolgozó ipari termékek árai azonos ütemben nőnek. A modell készítői ezt tekintik “standard” (azaz egy észszerű és valószínű alapot szolgáltató) feltételrendszernek.

B) Az Észak-dél közötti rés csökkentése.

10%-kal csökkentik a fejlett ipari gazdaságok növekedési ütemét az A forgatókönyvhöz képest. A beruházások egy részét ugyanis a fejlődő nemzetekhez áramoltatják, ahol e forrást a növekedés serkentésére használják fel.

A program ezek után mind makro-, mind mikroszinten részletesen kiszámolja: az adott intézkedés milyen következményekkel jár. Az optimalizációs eljárás korlátozó feltételei:

egyensúly a régiók kereslete és kínálata között;

egyensúly a globális kereslet és kínálat között;

a nemzetközi kereskedelem múltbeli trendjeitől való elszakadásba beépített “fék”;

a múltbeli ipari szerkezettől való elszakadásba épített “fék”;

az ipari foglalkoztatást korlátai;

az ipari jövedelem korlátai;

az ipari ágazatok szerkezeti változásának korlátai.

Az első generációs makrogazdasági modell ugyanazt a tizenöt földrajzi régiót tartalmazza, mint az input-output modell. Egyes régiókban hat (összevont) alszektor van:

  termelés (pénzértékben mérve);

   a bruttó regionális termékre fordított kiadások (rögzített árakon);

   nyereségek és bérek;

   árak (lényegében az árváltozások egy mértéke);

  a bruttó regionális termékre fordított kiadások folyó piaci árakon;

  a kormányok fejlesztési segélyei és a tengerentúli magánberuházás (nemzetközi pénzügyi áramlások).

A fémércek modellje

Egészében tekinti át a világot. Felhasználja a FUGI többi részének eredményeit, de a kapcsolat nem közvetlen. Figyelembe veszi a rendelkezésre álló készleteket, a kitermelési költségeket, a keresletet, a beruházásokat és az újrafeldolgozást.

Az eredmények:

A modellezők figyelmüket a világ iparosodott és nem iparosodott részének egymáshoz viszonyított növekedésére tett különböző feltevések hatásának vizsgálatára összpontosították.

Minden egyes forgatókönyvet néhány változat szerint futtattak:

(Standard eset): lényegében a jelenlegi trendek extrapolációja.

A fejlődő nemzetek ipari össztermelésének maximálása.

A feldolgozó-ipari termelés minimalizálása a fejlődő régiókban.

A világ egészére a tőke- és munkaköltségek minimalizálása.

A fejlődő országok foglalkoztatottságának maximálása.

Az 1976-os Limai Nyilatkozat célul tűzte ki, hogy a fejlődő országok részesedése a világgazdaságban 2000-re 25% legyen. Az elemzés szerint kizárólag a B) forgatókönyv mellett van remény a cél elérésére, mégpedig azzal a gazdaságpolitikával párosítva, amely maximálja a fejlődő nemzetek ipari fejlődését (2. változat).

A modell előrejelzésre is felhasználható. Előrejelezhető a szektorok hozzáadott értéke, a feldolgozó-ipari ágazatok foglalkoztatása és több más, Japánnak a nemzetközi kereskedelemben elfoglalt helyzetét lényegbevágóan érintő esemény.

Sok más modellező csoporthoz hasonlóan a FUGI készítői is közölnek általános síkon mozgó, átfogó és filozofikus következtetéseket. Egy rövid kivonat:

Anélkül, hogy a tradicionális “kiválasztódási törvényt” fel ne váltaná a nemzetközi együttműködés és az emberi szolidaritás elve, és a teljesen korlátozatlan verseny rendszereit fel ne váltanák a tervezéses gazdálkodással, feltehetőleg nagyon nehéz lesz a világgazdaság helyzete, nehéz lesz valamennyi ország számára gazdasági jólétet biztosítani, és magasabb szintű szociális jólétet tervezni....

.. fel kell adnunk azt a korszakot, amelyben az országok gazdasági növekedésük célját önkényesen, saját érdekeiket követve próbálták megvalósítani...

... nem pusztán arra van szükségünk, hogy a világfejlődés jobb információs rendszerét építsük ki, amely adatokat szolgáltat a gazdasági növekedés tervezése számára..., hanem arra is, hogy globális szintű gyakorlati cselekvési terveink legyenek.

... el kell köteleznünk magunkat, még ha sok-sok évbe kerül is, hogy radikálisan új visszaáramoltatási rendszereket tervezzünk az erőforrások visszanyerésére és újrafelhasználására.

Arra van szükség, hogy ne engedjük szabadjára az emberi igényeket, hogy létrehozzuk az erőforrások, az energia és az élelem megtakarításainak módjait, és így, amennyire csak lehetséges, az iparilag fejlett országok visszatartsák magukat a “túlfogyasztástól”.

Ha az egyes országok gazdaságpolitikája nem igazodik a világ egészéhez, akkor valószínűleg lehetetlen lesz megoldani a globális szintű gazdasági biztonság kérdéseit. Nem lehet előrehaladni a módszerek változása és az emberi értékrendszer reformja nélkül.

ENSZ modell

vezetője: Wassily Leontief, az input-output elemzés módszerének Nobel-díjas megalkotója, Economic Research Center, New York (USA)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetében a hosszú távú tervezés területén különösen fontos szerepet játszik a nemzetközi fejlesztési stratégia. Ehhez, valamint a különböző ENSZ-szervezetek által kezdeményezett tervekhez és programokhoz kapcsolódó célok és feladatok közül néhány:

az alapvető emberi szükségletek kielégítése (az élelmezés, ruházkodás, lakás, nevelés és orvosi ellátás területén);

2000-ig egymilliárd új munkahely a fejlődő országokban;

minimálisan 4%-os növekedés az élelmiszer-termelés és a mezőgazdasági termelés területén a fejlődő országokban;

a feldolgozó-ipari termelés részarányának 25%-ra növelése a fejlődő gazdaságokban;

a fejlődő és a fejlett országok átlagos jövedelme közötti rés lényeges szűkítése;

az országokon belüli jövedelemelosztás javítása a tömeges nyomor felszámolásának meggyorsítása érdekében;

új világgazdasági rend létrehozása, beleértve az árukereskedelem stabilizálását, a tőkeáramlás és a technológiaátadás növelését, az ipari javak kereskedelmét akadályozó korlátok csökkentését és a transznacionális vállalkozás alapszabályainak megteremtését.

A modell célja annak vizsgálata: hogyan érintik az eljövendő gazdasági események és gazdaságpolitikák a nemzetközi fejlesztési stratégiát. Keretet kíván szolgáltatni a globális előrejelzésekhez. Egyúttal (megfelelő felbontásban és részletességgel tartalmazza) a világ fő régióit; azok gazdaságának szektorok szerinti felbontását, néhány alapvető ásványi eredetű erőforrást, különös tekintettel az energiára és a fémekre; néhány környezeti szempontot, mint amilyen a környezetszennyezés és annak csökkentése; bizonyos ismereteket a nemzetközi kereskedelemről, a segélyekről és a tőkeáramlásról stb.

A modell szerkezete:

Alapja az input-output elemzés. A modell 15 régiót és 45 szektort (beleértve nyolc “szennyeződést keltő szektort” és öt szennyeződést megszüntető programot is) tartalmaz.

A tizenöt régió gazdaságát a tőke-, az import- és az exportáramok kapcsolják össze. A modell azonban nem követi nyomon az egyes régiók közötti áramokat, hanem az import iránti keresletet és az ennek kielégítésére rendelkezésre álló exportot világszinten összegezi. A nemzetközi árakat egy külön “kísérő” modell számolja ki.

A számítási modell bonyolultságára jellemző, hogy 175 szimultán egyenlete van. Néhány változót (pl. a népesség, a termelékenység, az erőforráskészletek és a környezeti követelmények) kívülről kell megadni. Másokat (pl. az árak, az export elosztását szabályozó tényezőket) külön modellekkel lehet kiszámolni. Néhány esetben a felhasználó döntésére van bízva, hogy mely változók adottak, és melyeket kell más modell segítségével kiszámolni. Például, ha a bruttó hazai termelés (GDP) egy bizonyos szintjének elérése a regionális cél, akkor a modell képes információt adni az ipari termelés, a beruházások, az import stb. azon együtteseiről, amelyekkel e cél elérhető. Lehetőség van olyan korlátok beépítésére, mint a környezeti szabványok, importszintek, vagy bizonyos iparágak fejlődésének szintje (pl. környezetszennyező vagy környezetkímélő irányba). Ebben az esetben a modell határozza meg az illető régióban elérhető egy főre jutó GDP szintjét.

A modell két sajátossága a többi input-output modellhez képest:

Valamennyi iparágra és valamennyi régióra kiterjedő részletes szektorbontása lehetővé teszi, hogy számoljanak szennyező anyagok kibocsátásával, figyelembe veszi a levegő szemcsés szennyeződéseit, a biológiai oxigénszükségletet, a vizek nitrogén-szennyeződését, a városi szemetet stb. A környezetszennyezést enyhítő intézkedések felgyorsítását a tőkeberuházások segítik. A modell másik sajátossága, hogy ugyanabban a szerkezetben egyidejűleg szerepelteti a termékeket fizikai mértékegységekben és pénzben mérve. A fizikai oldal jelenléte különösen a mezőgazdaság, a bányászat és a környezetvédelem területén hasznos, lehetővé teszi az egyeztetést az empirikus adatokkal.

Az ENSZ-modellhez több forgatókönyvet készítettek az 1980-as, 1990-es és 2000-es év “pillanatfelvételeinek” formájában.

Az eredmények:

A forgatókönyveket a népesség és az egy főre jutó GDP “fejlett országokbeli” és “fejlődő országokbeli” növekedési ütemeinek meghatározásával definiálják, ahogy azt a táblázatban láthatjuk.

Az A forgatókönyv a “régi gazdasági rend” szerint modellez. Nem történik benne lépés sem a belső, sem a külső beruházási arányok lényeges növelésére (a fejlődő területek növekedésének felgyorsítása megkövetelné ezt); ezenkívül a jelenlegi trendek meghosszabbításán túl nincs lépés a fejlődő országok exportrészesedése és importhelyettesítése növelésére, ami lehetővé tenné a fizetésimérleg-nehézségek enyhítését.

Az I forgatókönyv a fejlődő országok minimális növekedési célján alapul. Ez azonban viszonylag borúlátó forgatókönyvnek bizonyul.

Az X és a C forgatókönyvet a modellezők arra hozták létre, hogy feltárják a derűlátóbb feltételezések nemzetközi és regionális gazdasági következményeit. Ezekben az egy főre jutó bruttó termelés növekedési ütemeit úgy állították be, hogy 2000-re nagyjából megfelezzék a jövedelmi szakadékot a fejlett és a fejlődő országok között, azzal, hogy a jövedelmi rés a következő évszázad közepére teljesen bezáruljon. Feltételezték, hogy a jövedelem magasabb abszolút szintjeinél csökken az egy főre jutó bruttó termelés növekedési üteme a fejlett országokban. Ez a növekedési ütem az X forgatókönyvben a “közepes” szintű, a C forgatókönyvben pedig az “alacsony” szintű előrejelzés volt. (A modell a 70-es években készült! Ekkor még 30 év távlatában volt 2000.)

Az ENSZ-modell következtetései:

 A nemzetközi fejlesztési stratégiában szereplő célok a bruttó termelés növelésére nem elegendőek ahhoz, hogy megkezdődjék a fejlődő és fejlett országok közötti jövedelmi rés bezárása.

 A gazdasági növekedés fenntartása és a fejlődés meggyorsítása előtt álló fő akadályok politikai, társadalmi és intézményi természetűek. A húszadik századon belül nincsenek legyőzhetetlen fizikai akadályai annak hogy meggyorsítsuk a fejlődő régiók előrehaladását.

 A legégetőbb kérdést, a fejlődő régiók gyorsan növekvő népességének élelmezését a jelenleg kihasználatlanul heverő művelhető földek hatalmas területeinek művelésbe vonásával és a föld termelékenységének megkétszerezésével, megháromszorozásával meg lehet oldani. Technikailag mindkét cél megvalósítható, de a megvalósítás az ilyen irányú fejlődés felé mutató erőteljes társadalompolitikai intézkedéseket, társadalmi és intézményi változásokat követel a fejlődő országokban.

 A felgyorsult fejlődés számára szükséges ásványi eredetű erőforrások századunkban biztosíthatók a kevésbé termelékenyen és drágábban kitermelhető ásványkészletek gazdaságosabb kiaknázásával és új készletek intenzív feltárásával.

 A környezetkímélő, a gazdaságban már jelenleg is ismert technológiákkal a környezetszennyezés nem kezelhetetlen probléma.

 A fejlődő régiók fejlődésének meggyorsítása csak akkor lehetséges, ha bruttó termelésük 30...35%-át, néhány esetben 40%-át beruházásokra használják fel. A beruházási hányad erős növelése határozott gazdaságpolitikai intézkedéseket tehet szükségessé az adózás és hitelezés területén, megnövelve az állami beruházások és az állami szektor szerepét a termelésben és az infrastruktúrában. Az igazságosabb jövedelemelosztáshoz vezető intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a fenti gazdaságpolitika hatékonyabb legyen.

 A fejlődő régiók potenciálisan nagy deficitjéből származó fizetésimérleg-dilemmából két kiút van. Az egyik: a fejlődési ütem csökkentése a fizetési mérleg korlátjának megfelelően. A másik: a fejlődő és a fejlett országok gazdasági kapcsolatainak változtatása, az árupiacok stabilizálása, a fejlődő országok feldolgozó ipari exportjának ösztönzése, a pénzügyi áramlások növelése stb.

---

---